Hortobágyi életképek
Szikes, magyar pusztán, izzó napsütésben,
Gulya legelészik a gémeskút tövében.
Olykor elbődülnek, nyakukat kinyújtva,
Borjuk szopni készül a tehénhez bújva.
A gulyások vígan főzik a jó gulyást,
A marha nem tudja -, miből e paprikás.
Bizony minden korban, ez a gulyás marha,
Amúgy a javából, jó nagy volt a szarva.
Van hamis gulyás is, mit gulyás nem főzne,
Csak igazat eszik..., jut bőven belőle.
Hosszú kanalával a bogrács mélyét kémleli,
Látja néhány marha, nézi..., mégsem érti.
Ott a mulya gulya -, s jámboran eszeget,
Hisz` boldog nem tudása eleve eszement,
Ha megboldogítják, s elszáll ez a mámor,
A boldogtalannal biz` boldogul a pásztor.
Míg az ősi csordák vadon legelésztek,
Csordás nélkül voltak kitéve a vésznek.
Ha nyugodtan ettek, s nem figyeltek neszre,
Ragadozók által biz` el voltak veszve!
De hová fejlődtek! - pásztoruk van nékik,
S nyugodtan ehetnek, a veszélyt nem érzik.
Van ki vigyáz rájuk, s ők benne bízhatnak.
Míg terelve vannak, boldogan hízhatnak.
Ezért fizetni kell? - ők nem tudnak erről,
Azért... nem mentesek az adósság-tervtől.
S hogyan dolgozza le karmáját a marha?
Érti ezt gazdája..., jól viszket a marka!
Ott az állatvásár -, érte pénzt kap ura,
A borjú meg bámul... majd az új kapura.
A tehén letejel, ekét húz a tinó,
A ropogós ökör nyárson sütve a jó...
Közben a nagy pusztán nem áll meg az élet,
Jut még a zöld fűből, s legelik a mének.
Paták dobogása nagy-távol morajlik,
Pattog a karikás, hangja messze hallik.
Kurjongat a csikós, ő biz lóra termett,
Bajsza kipödörve, igen nyalka termet.
A nemes paripa fut, s habzik a szája,
Kezes egy jószág ez, jól illik alája...
Míg a ménes nyargal, s belereng a róna,
Nem tudja a csikó -, ő is lesz matróna.
Most vágtassál te mén, a széllel szabadon,
Mert majd a csikósok betörnek egy napon!
Lóvásárba visznek, s nézik lábad, fogad,
Majd versenyló leszel, sok úr reád fogad.
Így kapsz szemellenzőt, és zablát a szádba,
Nem tekinthetsz többé e széles pusztaságra.
Kinn a tágas rónán, míg sörényed lobog,
És a szilaj ménes veled együtt robog,
Legyél tüzes csikó, míg nem adnak, vesznek,
Legyél rakoncátlan, míg lóvá nem tesznek!
Odébb a nyáj legel, füvet tépegetve,
Peckes a pásztoruk, köztük lépegetve.
Csodálkozó szeme a délibábra mered,
Mely a napsütötte horizonton lebeg.
Vajon miből van ez? - utol sosem érni,
Megfogni nem lehet, csak távolból nézni.
Bezzeg a juhokat elkapni nem nehéz,
A terelésükhöz nem kell éppen nagy ész.
Ott a főkolompos, közöttük legelész,
Aki tévelyegne, nincsen olyan merész.
Mind utána tódul, a sok balga birka,
Ronda most küllemük, nem rég voltak nyírva.
A pásztorok a szelíd barikát szeretik,
Ha megjuhászodnak, kezükből etetik.
A juhász nem birkul -, bárány csak juhászodj...,
Pásztor sosem leszel, legvégül meglátod!
A juhász bárányát, csak addig eteti,
Míg vágójuh nem lesz, s jóízűn megeszi.
Pecsenyéje ízlik, ő nagyon szereti,
És a választásból illő részt kiveszi.
Egyenek a juhok, csak a zöldet egyék,
Bizony nem tudhatják, holnap mi az ebéd...
Igaz' birkapörkölt szabadban főzve jó,
Jerke..., jerte kerge, te bográcsba való!
Ő most letelepszik egy fa árnyékába,
Furulyázva nézi, hogy eszeget nyája.
Mily jó a bundája a tavalyi kosnak,
Ha eljő ideje a hideg napoknak...
A farkasoktól is megvédi a nyájat,
Mert ő is szereti a birkahúst, s májat.
Pásztorbotja vagyon, ordast ezzel etet,
Te girhes toportyán, kell állatszeretet?!
Amíg a kisbojtár nyájasságot tanul,
Számadó juhásznál számos adat lapul.
Felró minden juhot, ő azért robotol,
Nehogy lába keljen egynek is valahol!
Itt jő az uraság -, főhajtás jár neki,
A pásztor csak szolga, ki nyáját tereli,
Gazda kocsisának ostora pattogó,
Amelyik sokat húz -, mindig kap az a ló !
A terelő eb is készenlétben vagyon,
Ha a balga juhnyáj szétszéledne nagyon.
Rangsorban alul van, a bojtár is ura,
Kezét nyalogatja, - jól van..., okos kutya!
Farkcsóválva várja, kis csontot kap e még,
A hízelgés hatott -, ne' ...némi maradék.
Jóllakottan csahol, keríti a nyájat,
Vígan zavargálja a balga birkákat.
Magasan jár a nap, izzik a legelő,
Messziről harang szól, s remeg a levegő.
A kis juhászbojtár már a délibábot nézi,
Nézi és bámulja, de el sosem éri...
Nagy-távol úgy tűnik, vándorol egy alak,
Nem nyalka és peckes, de az úton halad!
Egyszerű deák ő, s megy Debrecenbe,
A híres oskolában van tanulni kedve.
Bár a Nap hevétől érez szomjúságot,
Ő jobban szomjazza a tudós társaságot.
Átlátja a rónán mi mindent tapasztal,
De többre megy, érzi - az iskola-paddal...
Köszön a délibáb -, s a kis deák érti.
Hogyan is működik? - ő ésszel feléri.
Mert, bizony a tudás teszi őt szabaddá,
Nem szelídítetté - ‚s nem riadt vaddá.
Szabadban, szabadon felfogva a létet,
Igazán gyönyörű a természet s élet.
Ő csak tudni akar, más hatalom nem kell,
Hiszen a tudástól lesz Ember az ember.
Lassan est közeleg, míg ő egyre halad,
S távolban derengnek az ismerős falak.
Ott már a Nagytemplom, jól jelzi az irányt,
A Kollégium is ott..., megy hát torony iránt...
Debrecen, 1995. 01. 25.
Gulya legelészik a gémeskút tövében.
Olykor elbődülnek, nyakukat kinyújtva,
Borjuk szopni készül a tehénhez bújva.
A gulyások vígan főzik a jó gulyást,
A marha nem tudja -, miből e paprikás.
Bizony minden korban, ez a gulyás marha,
Amúgy a javából, jó nagy volt a szarva.
Van hamis gulyás is, mit gulyás nem főzne,
Csak igazat eszik..., jut bőven belőle.
Hosszú kanalával a bogrács mélyét kémleli,
Látja néhány marha, nézi..., mégsem érti.
Ott a mulya gulya -, s jámboran eszeget,
Hisz` boldog nem tudása eleve eszement,
Ha megboldogítják, s elszáll ez a mámor,
A boldogtalannal biz` boldogul a pásztor.
Míg az ősi csordák vadon legelésztek,
Csordás nélkül voltak kitéve a vésznek.
Ha nyugodtan ettek, s nem figyeltek neszre,
Ragadozók által biz` el voltak veszve!
De hová fejlődtek! - pásztoruk van nékik,
S nyugodtan ehetnek, a veszélyt nem érzik.
Van ki vigyáz rájuk, s ők benne bízhatnak.
Míg terelve vannak, boldogan hízhatnak.
Ezért fizetni kell? - ők nem tudnak erről,
Azért... nem mentesek az adósság-tervtől.
S hogyan dolgozza le karmáját a marha?
Érti ezt gazdája..., jól viszket a marka!
Ott az állatvásár -, érte pénzt kap ura,
A borjú meg bámul... majd az új kapura.
A tehén letejel, ekét húz a tinó,
A ropogós ökör nyárson sütve a jó...
Közben a nagy pusztán nem áll meg az élet,
Jut még a zöld fűből, s legelik a mének.
Paták dobogása nagy-távol morajlik,
Pattog a karikás, hangja messze hallik.
Kurjongat a csikós, ő biz lóra termett,
Bajsza kipödörve, igen nyalka termet.
A nemes paripa fut, s habzik a szája,
Kezes egy jószág ez, jól illik alája...
Míg a ménes nyargal, s belereng a róna,
Nem tudja a csikó -, ő is lesz matróna.
Most vágtassál te mén, a széllel szabadon,
Mert majd a csikósok betörnek egy napon!
Lóvásárba visznek, s nézik lábad, fogad,
Majd versenyló leszel, sok úr reád fogad.
Így kapsz szemellenzőt, és zablát a szádba,
Nem tekinthetsz többé e széles pusztaságra.
Kinn a tágas rónán, míg sörényed lobog,
És a szilaj ménes veled együtt robog,
Legyél tüzes csikó, míg nem adnak, vesznek,
Legyél rakoncátlan, míg lóvá nem tesznek!
Odébb a nyáj legel, füvet tépegetve,
Peckes a pásztoruk, köztük lépegetve.
Csodálkozó szeme a délibábra mered,
Mely a napsütötte horizonton lebeg.
Vajon miből van ez? - utol sosem érni,
Megfogni nem lehet, csak távolból nézni.
Bezzeg a juhokat elkapni nem nehéz,
A terelésükhöz nem kell éppen nagy ész.
Ott a főkolompos, közöttük legelész,
Aki tévelyegne, nincsen olyan merész.
Mind utána tódul, a sok balga birka,
Ronda most küllemük, nem rég voltak nyírva.
A pásztorok a szelíd barikát szeretik,
Ha megjuhászodnak, kezükből etetik.
A juhász nem birkul -, bárány csak juhászodj...,
Pásztor sosem leszel, legvégül meglátod!
A juhász bárányát, csak addig eteti,
Míg vágójuh nem lesz, s jóízűn megeszi.
Pecsenyéje ízlik, ő nagyon szereti,
És a választásból illő részt kiveszi.
Egyenek a juhok, csak a zöldet egyék,
Bizony nem tudhatják, holnap mi az ebéd...
Igaz' birkapörkölt szabadban főzve jó,
Jerke..., jerte kerge, te bográcsba való!
Ő most letelepszik egy fa árnyékába,
Furulyázva nézi, hogy eszeget nyája.
Mily jó a bundája a tavalyi kosnak,
Ha eljő ideje a hideg napoknak...
A farkasoktól is megvédi a nyájat,
Mert ő is szereti a birkahúst, s májat.
Pásztorbotja vagyon, ordast ezzel etet,
Te girhes toportyán, kell állatszeretet?!
Amíg a kisbojtár nyájasságot tanul,
Számadó juhásznál számos adat lapul.
Felró minden juhot, ő azért robotol,
Nehogy lába keljen egynek is valahol!
Itt jő az uraság -, főhajtás jár neki,
A pásztor csak szolga, ki nyáját tereli,
Gazda kocsisának ostora pattogó,
Amelyik sokat húz -, mindig kap az a ló !
A terelő eb is készenlétben vagyon,
Ha a balga juhnyáj szétszéledne nagyon.
Rangsorban alul van, a bojtár is ura,
Kezét nyalogatja, - jól van..., okos kutya!
Farkcsóválva várja, kis csontot kap e még,
A hízelgés hatott -, ne' ...némi maradék.
Jóllakottan csahol, keríti a nyájat,
Vígan zavargálja a balga birkákat.
Magasan jár a nap, izzik a legelő,
Messziről harang szól, s remeg a levegő.
A kis juhászbojtár már a délibábot nézi,
Nézi és bámulja, de el sosem éri...
Nagy-távol úgy tűnik, vándorol egy alak,
Nem nyalka és peckes, de az úton halad!
Egyszerű deák ő, s megy Debrecenbe,
A híres oskolában van tanulni kedve.
Bár a Nap hevétől érez szomjúságot,
Ő jobban szomjazza a tudós társaságot.
Átlátja a rónán mi mindent tapasztal,
De többre megy, érzi - az iskola-paddal...
Köszön a délibáb -, s a kis deák érti.
Hogyan is működik? - ő ésszel feléri.
Mert, bizony a tudás teszi őt szabaddá,
Nem szelídítetté - ‚s nem riadt vaddá.
Szabadban, szabadon felfogva a létet,
Igazán gyönyörű a természet s élet.
Ő csak tudni akar, más hatalom nem kell,
Hiszen a tudástól lesz Ember az ember.
Lassan est közeleg, míg ő egyre halad,
S távolban derengnek az ismerős falak.
Ott már a Nagytemplom, jól jelzi az irányt,
A Kollégium is ott..., megy hát torony iránt...
Debrecen, 1995. 01. 25.