Diákszerelem,
úgy hittem, csak álmodás.
Elfeledem majd,
s kialszik e furcsa láng.

Emlékeimben,
egy visszatérő állomás.
Álmaimon át,
elérhetetlen délibáb.

Mennyben jártam én,
mint szerelmes kis diák.
De kihunyt a fény,
ennyi volt és semmi más.

Néha látom őt,
eszembe jut hirtelen.
Az a szerelem,
ő volt akkor mindenem.

Pár évtized után,
sok emlékem megkopott.
Vele szemben még,
mindig kisdiák vagyok.

Rohanó idő,
mennyi mindent eltemet.
Van akit én már,
lehet, meg sem ismerek.

De ha látom őt,
felejtenem nem lehet.
Megőrzi a múlt,
legszebb emlékeimet.

Diákszerelem,
azt hittem egy lángolás.
Elalszik a tűz,
soha többé nincs tovább...

Debrecen, 2007. 04. 25.