Ma a forró nyárhoz öltözöm,
sétálok a sárga díszkövön.
Föntről izzón tűz le rám a nap,
bámulom a szökőkutakat.

Ragyogó most az én városom,
napfény nevet tetőn, házsoron.
A fák alatt árnyas tereken,
a korzózó ember megpihen.

Leülök egy piros padra én,
újságomat lebbenti a szél.
Ilyenkor az időm jól telik,
amíg várlak, olvasok kicsit.

Úgy látom, hogy közelegsz felém,
mosolyogsz rám eléd megyek én.
Menjünk tovább, fogom a kezed,
amerre a sárga kő vezet...

Mindenfelé kirakat virít,
és a napfény jó kedvre derít.
Itt a téren zene hangja száll,
míg csipeget sok-sok kismadár.

Csilingelve jön a villamos,
oly vidáman szól a hangja most.
Talán azért, mert velem lehetsz,
én szeretlek és te is szeretsz.

Fagyit vegyünk? Sorba állok hát,
kivárom a vevőknek sorát.
Mint virágot, nyújtom át neked,
Fagylaltozom boldogan veled.

Ilyen egy szép, békés délután,
városunkban, nyárnak derekán.
Árnyat vet ránk templomunk fala,
nézd, mosolyog minden ablaka.

Debrecen, 2008. 06. 29.