Hunoknak királya a legnagyobb,
Rómára rettentő nevet hagyott.
Egyetlen szavára indul sok nép,
Királyok királya, Atilla még!

Tinó ha lesántul kard jő elő,
Barázdán találja szántó-vető.
Istennek a kardja, rajta jele,
Világot hódító az ereje...!

Aki egy ily kardot birtokba vész,
Övé a hatalom, mit ád az ég!
Királyok hódolnak előtte már,
Amerre megindul, nincsen határ...

Atilla, nagy király, hunok ura,
Míg csodás otthona, fapalota.
Hatalma oly nagy, mint Róma lehet,
Figyelik parancsát hun seregek.

Táltosok segítik mindenben őt,
Csillagok útjáról kap még erőt.
Istennek ostora, hatalma sok,
Rettegik a nevét hatalmasok!

Császár és király is adót fizet,
Uraknak az ura Atilla lett!
Követeket fogad, lakomát ül,
Királyok szolgálják körös-körül.

Ezüstből esznek ott, arany kupa,
Benne az oly édes a hunok bora.
Atilla azonban nem vágy ilyet,
Előtte egyszerű kupa lehet...!

Fakupából iszik, így jó neki,
Az első kortyokat földre veti...
Istennek áldoz így, ősi e föld,
Mindig megszenteli, mit örökölt..!

Ősi a magyar föld, ősi e nép,
Még őrzik titkait a népmesék.
Vigyázd e kincseket, légy te igaz,
Bennük az őserő, minden vigasz...!

Debrecen, 2008. 01. 19.