Felbuggyan a forrás mélyéből a földnek,
A gyógyító vizek buzgón előtörnek.
Buzgón törnek elő, a forró gyógyvizek,
mint szívünk mélyéből a hazaszeret.

Zsíros a magyar föld, zöldellő mezőkön,
megtermé élelmünk, drága magyar földön.
Ezer év is eltelt, mily gazdagok voltunk,
kenyerünk megadá, sok-sok magyar holdunk.

Magyarország, hazánk, ez a szülőföldünk,
őseinktől kaptuk, tőlük örököltük...!
Magyarország nincs több, csak Kárpátok alatt,
utódainknak is a hazájuk marad...!

Mennyi minden történt Duna, Tisza földjén,
évszázadok alatt megromlott a törvény.
Jött reánk forgószél, népek viharában,
legszebb fáink tépte, őrült iramában.

Jégeső vert minket, zsenge vetésünket,
tönkretette olykor -, minden reményünket.
Mégis talpra álltunk, ősanyák, ősapák,
nem tisztelték soha a hazugság urát!

Hitték az igazat, hitték a népmesét,
magyar igazságot, Mátyás király hitét.
Ludas Matyi hősünk -, mi e mesén nőttünk,
három igazságát adá ő elébünk...!

Nem hiszünk ármányban, korunk meséjében,
sem a hazugságok ezeregy-éjében.
Van józan paraszt ész, mit fel nem adhatunk,
őrizzük, ápoljuk, mert magyarok vagyunk!

Mint a népmeséknek kicsiny mesehőse,
megretten a gonosz, menekül előle.
Mert tiszta a szíve, tekintete igaz,
előtte meg nem áll, ami hamis, mi gaz!

Igaz magyar szilárd, erkölcsben, hitében,
bízik jövőjében, lelke erejében.
Az igazság ura, örök magyar gazda,
megretten az ármány, légy te is igaz ma!

Magyarország marad a Kárpátok alatt,
örökkön-örökké, míg az idő halad.
Európa szíve, ez a mi országunk,
mindig tiszta légyen, erre jól vigyázzunk!

Áldott a magyar rög, és szent a magyar ugar,
hős őseink csontja, ez amit ő takar.
De szellemük itt van már a magyar légben,
őriznek bennünket, ahogy egykor régen.

Úgy, ahogyan régen, vigyáznak bennünket,
nem hagyják elveszni mi ősi népünket.
Urunktól az áldást oly sietve hozzák,
újra felvirágzik hazánk, Magyarország!

Debrecen, 2007. 12. 30.