Egy könnycsepp hull a földre,
s bámulok némán a semmiségbe.
Az érzés, hogy elveszettem,
magával ragad a mélybe.

Ordítok a fájdalomtól,
Ordítok a hiányától,
Ordítok az ürességtől,
Ordítok a szenvedéstől.

Neked dőlök háttal s sírunk mindketten,
te testvéred vesztetted, én barátom
a szeretet mit iránta éreztem most gyötrő kínná váltott.
S úgy érzem a szívem mindjárt megszakad, nem bírom.

Érzem, hogy nevetni többé nem tudok.
Érzem, hogy a fájdalom fölemészt.
Tudom, hogy egyszer túl lépek rajta.
S tudom, hogy az még várat magára.