A Holtak kapujában
A Holtak kapujánál jártam.
Remegő lelkemet kezembe zártam.
Álltam, csak álltam és vártam.
Vártam, hogy bebocsátást nyerek
És letehetem minden földi terhemet.
Aztán hirtelen, ahogy a nyári zápor
Zúdul fejemre, rám tört a felismerés,
Hogy nincs még vége, hiszen én még
Mindig életre vagyok ítélve!
Remegő lelkemet kezembe zártam.
Álltam, csak álltam és vártam.
Vártam, hogy bebocsátást nyerek
És letehetem minden földi terhemet.
Aztán hirtelen, ahogy a nyári zápor
Zúdul fejemre, rám tört a felismerés,
Hogy nincs még vége, hiszen én még
Mindig életre vagyok ítélve!
