Kín, szenvedés, szomorúság, mit érdemlek,
Hogy mit élhettél át? Most már érthetlek.
Elfelejtve mindent, eldobva régi álmokat,
Nemrég elvesztett, újra megélt vágyakat.
Miért tehettem akkor, miért írtam le,
Miért hazudtam másnak az égről csillagokat le?
Hogy mondhattam másnak mi csak túlzás volt,
Mit felháborodásomban írtam… rossz húzás volt.
Szenvednem kell, hisz ezt érdemlem,
Kín és könny nélkül nem lehet élhetnem.
Lelkiismeret-furdalás, keserű vízcseppek az arcomon,
Hisz egyszer, évek múlva nélküled kell meghalnom egy hajnalon.
Magányosan, egyedül, nincstelenül telnek napjaim,
Rossz, fájó, hogy soha nem ölelhetnek már Téged karjaim.
Kínzó érzés, hogy egy mondat miatt vége lett,
Egy túlzó kijelentés, mi csak fájdalmat szülhetett.
Pedig nem azt éreztem, csak kínomban írtam,
Hogy Téged elveszítettelek, csak azért sírtam.
Ha visszamehetnék a régi-régi időkbe,
Most nem borulna könnyes arcom zsebkendőbe.
Nem tehetek most már semmit, múltba vissza nem mehetek,
S lehet, hogy így mást SOHA életemben nem szerethetek.