Borúnak éjjelén, derűnek hajnalán
Feléd siet remegve bús
Pillantatom, mindig feléd, arany kalász
Hazája, boldog róna, hol
Csókolva ölelkeznek Csepe mezőivel
Dunánk ezüst hullámai.
Áldás malasztja rám felőled nem lebeg,
Csak egy kemény atya átkait
Zúgják fülembe a nyargaló fuvalmak, oh
Ezer tövissel ...

Zúgó habjaidba szórom
E virágfüzért,
Dráva! Hajtsd alá, s a partra
Tedd, midőn hazámba ért.

Bárha dúlt lesz akkorára
Dísze s hervadott,
És özönnel kelyhe nem hint
Szerte éden-illatot.

S mondjad: ilyen a honáért
Lángoló kebel,
Melyet a sors zivatarja
Tőle messze sodra el.