A havazó télnek szele kezdi lezárni folyóink
Árjait, és jegesűl a hegyek ormin hava.
Már a címeres Híd nem rengeti annyi utasnak
Tagjait, hol kocsizott Pest s Buda kénye szerént.
A Duna szőke vizén nem eveznek el annyi hajósok,
Őket is a télnek mord szele rettegeti.
Partra tolatnak hajók, csikorogva körűltök haladnak
A jegek, és ropogó zajjal omolnak alá.
Még egyedűl járják a víz esméretes útját
A kész révészek, bátran evezve hajón.
Amikor esztendőnk nagy üdőnek tágas ölébe
Visszakerűl s más év kezd leforogni során,
Ő halad! és mi heves zengéssel verseket írunk!
Nem tudjuk, miket hoz majd lefolyása nekünk.
Ám ha nem is tudjuk, tiszteljük örömmel azomban
Eljöttét, nyerjünk ösztöne által erőt,
Vizsgálgatva miket tettünk folytával az évnek,
Rosszúl, vagy mely jót végzeni elmulatánk.
Indúljunk munkára kegyével az Isteni Várnak
A jámbor szeretet visszanozási között.
Én pedig óhajtván, hogy ez évet boldogan éljed
Más többekkel együtt s élj az örömnek ölén,
Tisztellek, s köszönöm, hogy Öcsémnek dolgait híven
Megjegyezéd s gondod volt kiterűlve reám.