Izzó vörösen fenn van az égen,
Lemenőben van Őkelme éppen,
Hogy átadja helyét a sötétségnek,
És benne egy kis pislogó reménynek,
Mely a szegény vándornak gyámola,
Mi Te vagy nékem minden éjszaka.
Szép arcod látom mikor lefekszem,
Sötétben pillantását két szemednek,
Melyek csillogásánál szebbet soha nem látott az ég,
Majd meghalok egyetlen mosolygos pillantásodért!
Remélem egyszer majd arra ébredünk,
hogy a hold sarlója ott ragyog felettünk.