A holdnak hűvös fényében a dombtetőn álltam,
S néztem milyen szép, mikor a világ aludni tér.
Hogy csillognak Pest fényei a távolban,
Milyen szép odafönn az ezernyi csillagfény.
Láttam, ahogy egyre több ablakban alszik ki a világ,
S gondoltam arra, ki nékem a legkedvesebb Virág.
Talán az egyik kis pont az ablaka a pislogo fények közt?
Vagy igaz álmát alussza, s az angyalok vigyázzák odafönt?
Álltam, s bámultam, mikor egy könnycseppet söpört ki szememből a szél,
Biztos csak a por miatt -nyugtattam magam, de szívem csak úgy sajgott belé.

Hiányzol! Hiányzol Kedvesem, hisz tudod:
Akkor, s csak akkor vagyok boldog,
Ha ölemben tarthat karom!