Fehér a hó, s vakító,
mint tiszta nyakad, s te magad.
Lágyan fúj a szél, s kényeztet,
bárcsak a te kezed lenne.

Felkapja a lehullt falevelet
és az ringatózva hull lefele,
és lágyan érinti a Földanyát,
s megáll, majd egy újabb szellőre vár.

És megint repül még tovább,
pár hosszú percig meg se áll.
Én is ilyen levél vagyok,
és te vagy az én zafírom.*

Ha meglátlak, és hozzám közel vagy,
szemem zafír szemedhez kapcsolva,
én is repülni érzem önmagam,
úgy mint forró repülő tűz magja.

Te vagy az én nagy szerelmem,
ki meggyújtod alvó lelkem.
És te vagy éltető szelem,
ki felrepülni segítesz.

*Zephyrus a nyugati szél neve, kicsit magyarosítva