Ó, forgó földünk! - ostoba
Játékok legbúsabbika!
Röpít a Végzet ostora
Tova, vén pördülő csiga!
Csak pörget egyre, konokon,
A végtelenben féktelen,
S vak surranásod monoton
És céltalan és végtelen.

S mi, rajtad, szédült emberek,
Elvágyunk rólad: bús talány!
Ó, míg vak forgásod pereg,
E messzehívó vágy talán
Amaz \'elröpítő erő\',
Mit szül keringve a korong?
Sodró vágy, égig szökkenő,
Míg ónos testünk lent borong...

És perdül az örök csiga,
S lendítene a drága vágy,
Ám megköt az örök iga,
És sárba vetve vár az ágy, -
Ragyog sok titkos, messze fény,
De egykedvűn csapdos tova
A titkok csillag-mezején
A Végzet konok ostora...