Előfordul, hogy hatvan éves kor felett
már sokszor szépítget az emlékezet.
Kinézek a szürkülő hófelhőkre
és Budatétényben érzem magam egyre.

Tél volt akkor is és hó a tájon
minden házon, az egész világon.
Autó akkor még alig-alig volt.
Ez az ötvenes években volt.

Szánkóztunk a meredeken lejtő úton.
Nem féltünk, hideg szél fújt arcpirosítón.
Vidámak voltunk és talán gondtalanok.
Órákig nem láttunk akkor még autót.

Ha láttunk volna, akkor biztos hallottuk volna,
hogy milyen (költői) lehetett a sofőr szava,
amikor észlelte, hogy csúszkál a kocsija!
Hát az autójának miért nincsen lánctalpa?!

Szép, csodálatos emlék a múltunkból,
a sajnos már elmúlt kamaszkorunkból.
De jó elővenni az emléktarsolyunkból,
a mára már megszépült életszakaszunkból.