Szomoru nótát fúj
Az északi szél;
Előtte megzördül
Az őszi levél.

S valahányszor zördül
Az őszi levél:
Keblén a zsiványnak
Sajgó bánat kél.

Távol a sürüben
Korcsok ajkirul
Zeng a dal, - de rajta
Ő föl nem vidul.

Meg-megrázza vállán
Bojtos új szürét,
Félrevágja gyorsan
Barna süvegét.

Fejét is úgy rázza,
Szinte rezg haja:
Bizony ő szivének
Nagy lehet baja!

Mert ha megbocsátna
Néki a megye,
Soha őt nem látná
Fás Bakony hegye:

Elvenné kis Erzsit,
Szíve zálogát,
És szolgálná véle
A falu urát.

De újra erősben
Fúj az éji szél,
S a víg cimborákkal
Ő is dalra kél!