Én is jóllaktam; (ha elhiszitek)
S most könnyedén pöfékelek;
A fapadon végignyujtózkodom,
A világról beszélgetek.

Most a földet úgy meghányom-vetem,
Még csillagot is rugatok vele,
A nagy nap mellett úgy elvágtatok,
Hogy összetörik lőcse, tengelye...

Úgy van; most én is gazdag úr vagyok
(Mig újra nem éhezem);
A lábaim csak úgy lógázgatom,
Az orromat füstölgetem.

Köznapi tárgyról verset faragok,
- Egetverő nagy gondolat,
Dicsőség, ősi hír, hősköltemény
Mai világban nem divat!

Hja, a dicsőség és az ősi hír
Fényes ma még, mert elkopott;
A vitézség ragyogó ködmenét
Megette a moly, - elfogyott.

Hát a barátság, hazaszeretet
S a szerelem istenei?
Élnek még vajjon? - élnek biz azok:
A festő lefestegeti...

Hát meghalt a dicsőség és a hír?!
- Szárazbetegség ölte el!
A költészet szép özvegyasszonya
Énekszóval temette el.

Gyászolja ez mai napiglan is;
Magamfélék is siratták,
Még én böjtőltem is;... de mindezért
Fülét se rázza a világ!...

Valóban és én oly bolond legyek,
Mártírrá tegyem magamat?
Kiéhezem, míg így töprenkedem,
Tovább lógázom lábamat.

Talán efféle könnyű dologért
Hálásabbak az emberek,
Minthogyha holmi hazaszeretet-
És hírről énekelgetek!...