A nap ragyogó fénye, ha elillan,
Később szemedbe nem a fény,
Hanem az elmúlt pillanat villan,
És szépül a színe nap-nap után,
Mint a hajnal emléke délután.

A kis dallamok egyre halkulnak,
A csörtető napok zajában,
Az útra porszemcsék hullnak,
Idővel egyre szépülnek hangjai a múltnak.
Miért szépülnek mégis? Talán, mert múlnak.