Az igaz, hogy mostan szörnyű nagy kár volna,
Ha valaki silány meséket mondana;
Azonba' én mégis oly vakmerő vagyok,
Hogy egy csinos mesét mondani akarok.

Mesémben nem lesznek tündérek, tatárok,
Minmagunkon történt meg az egész dolog;
És azért remélem, hogy végig hallgatják,
Különben jót állok, hogy még meg se bánják.

Szólni fogok én egy szépséges legényről
S ennek dícséretes vitéz tetteiről;
Miként kalandozott szét a nagy világban,
Minő pusztítást tett özvegyek, árvákban...

Ez a szépséges szép legény - Ausztria.
Itt lakik nem messze a felső szomszédban;
Különben mint a rossz pénzt ismerni szokják,
Ismeri őtet is a nagy kerek világ.

Ismertető jelül annyit mondok róla,
Hogy mindig befelé fordult keze, lába;
Szeme, szája, orra soha száraz nem volt,
Ily rút lévén mégis sok szépet hódított.

Bátor is volt, mert nem félt a sötétségtől,
Hét ország megszaladt szemtelenségétől;
Hát ily szép termettel, szívvel fölruházva,
Hódításra indult ki a nagy világba...

No s hát, amint szerteszéjjel kalandozna,
Akad egy helyütt egy szép özvegy hazára;
Amely épen nem rég temette el urát,
Elfelejthetetlen nagy Mátyás királyát.

Odamegy hozzája, vigasztalni kezdi,
Halványpiros képét álnokul megcsípi;
Simogatja, hozzákezd a bókoláshoz,
Nagyon jól állt a bók befordult lábához.

Szó ide, szó oda, elég legyen annyi,
Hogy a szép özvegy már kezdett ingadozni;
Utójára pedig így szól a lovaghoz:
Annyi mint a! no hát vezess az oltárhoz.

De erre a lovag hüledezni kezdett,
Mert eszébe jut, hogy másnak igérkezett;
A vitéz lengyelnek, az elmés olasznak,
A torzonborz csehnek s isten tudja hánynak!

De nagyon megtetszvén az új magyar mátka,
Kár lenne, gondolá, derék egy perszóna!
Annyira hogy el is ment az esküvőre,
Ott a szép özvegyet szépen le is főzte...

Mert mindig mást beszélt, mint a szíve érzett,
S lett egy gyümölcstelen átkos házas élet;
És az isten, aki mikoron esküdtek,
Nem a szóra, hanem le a szívbe nézett,

Nem tartván az undok csábítót hibásnak,
Büntetéssel fordult egyre a magyarnak,
És így történt az, hogy három század óta
Örökké e szegény hazát ostorozta!

Azonban az átok a gazt is eléri,
Mert a magyar haza édes gyermekei
Mostan egymás egyetértő szózatára
Kardot rántanak a zsarnok mostohára...

Ezalatt a régi megcsalatott mátkák,
A szomszéd Cseh-, Lengyel- s a szép Olaszország.
Kezet fogva csupán azért egyesülnek,
Hogy a rút csábítót együtt bosszulják meg!

Ilyen vége lesz a hamis esküvésnek,
S a mesémben lévő szépséges legénynek;
Kivánom is, adja a magyar istene,
Legyen a legrútabb papucshős belőle!...