Hópihék szállnak a járda ragadós sarába
és ott maradnak egy nagy, szürke tócsába olvadva.
Ez a tél fura, olyan, mintha késő ős volna.
Mindezt némán nézem az ablakunkban állva.

A felhők sötétszürkék, hóterhüket eleresztik.
Az el is jut a mi házunk előtti járdáig.
Ott aztán, amint mondtam, mind egy tócsába hullik
és ez így megy reggeltől egészen késő délutánig.