Veled vagyok még gondolatban-
Bár a messzeség úgy fáj, nagyon,
Azt képzelem, hogy mindig itt vagy,
Hogy átölel a két karom.

Azt képzelem, hogy sóhajom száll,
És megpihen a válladon,
Ehelyett csak könnyem hullik,
Bár szégyellem, de vállalom!


A tehetetlenség érzése,
Hogy nem tehetsz mást - nincs kiút!
Csak a reménység halvány fénye,
Mely világit, mert van kiút!

Százezerszer is elszakithat
A valóság- de gondolat-
Szárnyon repülve már elérlek:
És elűzöm a gondokat!