A szerelem képes megmérgezni mindent,
Romba döntve földet, megtagadni Istent,
Nyomot hagyni kőben, emberben és szívben,
Gyilkolni, hazudni, tönkretenni mindent.

A szerelem olyan, akár a lélegző fák lombja,
Az idő kikezdi, a tél keze lecsupaszítja,
A szerelem, akár egy seb, mi folyton vérzik,
Mely dacosan megállva, az örökkévaló sziklát idézi.

A szerelem kevés látható öröm forrása, de nélkülözhetetlen,
Nem lehet legyőzni, mert mindig ő jár az eszemben,
A szerelem ostromol, bárkit, bárhol, bármeddig,
Aztán megadva magát a szív, fehérzászlót lengetve fekszik.
A szerelem képes rózsát bontani a betonból,
Gyönyörű virága vakít, tűzben élve tombol,
Felperzselve mindent, behálóz és emészt, rég,
Lángja az özönvíz kezében is fáklyaként ég.

A szerelem telis-tele mindennel, mi erő,
És az sem gyengítené, ha verné a jégeső,
Nem számítva kit ér, bekebelez mindent,
Férfit, nőt, ördögöt, angyalt és az Istent.

A szerelem kór, minek nincsen ellenszere,
Gyógyíthatatlan mámor, érzéketlen érzelemmel tele,
És megállítani csak egyképpen lehet, ha lehet?
Megszűnnék létezni, mikor szívem sziklává válva eltemet.