Mikor az embernek a szíve nyiva-tárva,
Mint a falusi porta, melynek nincs is zárja,
Aki arra téved, mindenkit szívesen lát,
S mikor elmegy, megköszöni látogatását-
Az én szívem is ilyen volt, egészen addig,
Míg nem jöttél. Míg nem voltál. A pirkadatig
Vártam a hajnalt. Tudtam, hogy majd eljössz:
Tudtam, hogy érdemes várni rád, míg megjössz!
Megjöttél hát! Örömmel két karomba zárlak,
És felszerelem ajtómra azt a zárat:
Ne jöjjön más, nem várok senkit! jó, ha tudja
A világ: már zárva örökre ez a porta!