Elhagyott, sötét völgyben
csontok hevernek,
halott test maradványai,
mik a holdfényben fehérlenek.

Valaha régen,
—mikor a test még élt—
vad szerelem dúlt a szívben,
egy lány sugallta a reményt.

Ám a szép külső mögött
csúf szörnyeteg lakozott,
hazugság volt minden,
kegyetlen kínzással kettétörte az alakot.

A vörös rózsa elvérzett,
oda a szépség, s a bársonyosság,
fekete szirmok maradtak,
mint ridegség, és hasonlottság…

Ott hever az áldozat
azóta is holtan,
csak az tudhatja mit élt át,
ki megmaradt, csalódottan.

Mindez már a múlté,
a szerető nem szenved már,
hisz amely szív nem dobog,
az nem is fáj.