Szerelemmel telve, egymás iránti
őszinte tisztelettől vezérelve
Vezettél az oltárhoz Kedvesem,
Azon a gyönyörű ősz eleji szeptemberen.
Ősrégi, királyi városunk nagytemplomában.
Az emberiség ősi titkait őrizve
Fogadott be minket s szeretteinket
Gazdagon díszített kupolája alá.
Lábaink alatt a sötét, titokzatos kazamaták,
Zeg-zugos járatai húzódtak.
Fejünk felett az emelvényen,
S a kupolán kívül az emberek meghatódtak,
Amikor
Felcsendült az orgonál mellől,
A varázslatos „Ave Maria” ének,
Egy földre szállt angyal hangja által,
S megtöltötte az egész teret.
Olyan furcsa, szokatlan érzés volt,
Úgy ülni ott, mint régmúlt időkben,
A király és királyné, körülöttük az udvarnép
Idegen, de mégis nagyon emelkedett.
Az idő szinte megállt akkor,
A Pap bácsi szinte táltosként szónokolt
S mi fel se fogtuk mi történik
Ott és akkor, úgy ültünk, akár a szobrok.
De aztán egyszer csak fel kellett állni,
Az ámulatból kicsit felébredni,
S elmondani az elmondhatatlant,
azokat a nehéz súlyú, fontos szavakat.
Ezek a szavak nem mindennaposak,
Nem könnyen kiejthetőek
Egy életre szóló esküt mondunk ekkor
A másiknak, s magunknak.
A MONDAT, MELY ÍGY HANGZIK:
„És kitartok mellette, magára nem hagyom
Semmiféle bajában, betegségében,
Míg csak a halál el nem választ.\'
E szavak súlya tízmillió tonnánál is nehezebb.
E szavak elhangzásukkor,
Beleégnek mélyen a lélekbe
Annak, kinek mondják a szívébe.
Mikor felelnem kellett
A hangom torkomra forrt,
Csak tátogtam, mint a partra vetett hal
Mire ki tudtam mondani e nehéz, komoly szavakat.
Amint megérintett, ahogy megdöbbentett
Az, hogy mit is jelentenek
Valójában ezek a mondatok,
Ezek a szavak, úgy vitte el hangom lelkem,
Elnyelte mint egy feneketlen mély kút.
A feladat, mely egy életre szól,
De legalábbis holtomiglan-holtodiglan
Ezennel elrendeltetett, kimondásuktól
Kezdve, mely születésük egyben
Testem-lelkem-szellemem ezeknek
Kell alárendelnem, e szerint kell
Minden tettemmel, cselekedetemmel
Őszintén, szerelemmel, szeretetben élnem s élned.
Mert Szeretlek Téged, s mert ESKÜT
Tettem azon a csodás őszi napon Neked, s Te Nekem.
őszinte tisztelettől vezérelve
Vezettél az oltárhoz Kedvesem,
Azon a gyönyörű ősz eleji szeptemberen.
Ősrégi, királyi városunk nagytemplomában.
Az emberiség ősi titkait őrizve
Fogadott be minket s szeretteinket
Gazdagon díszített kupolája alá.
Lábaink alatt a sötét, titokzatos kazamaták,
Zeg-zugos járatai húzódtak.
Fejünk felett az emelvényen,
S a kupolán kívül az emberek meghatódtak,
Amikor
Felcsendült az orgonál mellől,
A varázslatos „Ave Maria” ének,
Egy földre szállt angyal hangja által,
S megtöltötte az egész teret.
Olyan furcsa, szokatlan érzés volt,
Úgy ülni ott, mint régmúlt időkben,
A király és királyné, körülöttük az udvarnép
Idegen, de mégis nagyon emelkedett.
Az idő szinte megállt akkor,
A Pap bácsi szinte táltosként szónokolt
S mi fel se fogtuk mi történik
Ott és akkor, úgy ültünk, akár a szobrok.
De aztán egyszer csak fel kellett állni,
Az ámulatból kicsit felébredni,
S elmondani az elmondhatatlant,
azokat a nehéz súlyú, fontos szavakat.
Ezek a szavak nem mindennaposak,
Nem könnyen kiejthetőek
Egy életre szóló esküt mondunk ekkor
A másiknak, s magunknak.
A MONDAT, MELY ÍGY HANGZIK:
„És kitartok mellette, magára nem hagyom
Semmiféle bajában, betegségében,
Míg csak a halál el nem választ.\'
E szavak súlya tízmillió tonnánál is nehezebb.
E szavak elhangzásukkor,
Beleégnek mélyen a lélekbe
Annak, kinek mondják a szívébe.
Mikor felelnem kellett
A hangom torkomra forrt,
Csak tátogtam, mint a partra vetett hal
Mire ki tudtam mondani e nehéz, komoly szavakat.
Amint megérintett, ahogy megdöbbentett
Az, hogy mit is jelentenek
Valójában ezek a mondatok,
Ezek a szavak, úgy vitte el hangom lelkem,
Elnyelte mint egy feneketlen mély kút.
A feladat, mely egy életre szól,
De legalábbis holtomiglan-holtodiglan
Ezennel elrendeltetett, kimondásuktól
Kezdve, mely születésük egyben
Testem-lelkem-szellemem ezeknek
Kell alárendelnem, e szerint kell
Minden tettemmel, cselekedetemmel
Őszintén, szerelemmel, szeretetben élnem s élned.
Mert Szeretlek Téged, s mert ESKÜT
Tettem azon a csodás őszi napon Neked, s Te Nekem.