Nem hagytam, hogy vonatod
elvigye veled mosolyomat,
hisz' neked köszönhetem,
hogy arcomra csaltad pár napra azt...
Utánad integetek, bár a vonat már
a kanyaron is túljár...
te is hiába keresnéd, kedves,
a látszólag széthullt meghitt perceket,
ne a buzgó zakatolásban keresd,
mert hidd el, ott úgysem leled...
szívedben laknak e bársonypercek,
mosoly-ünnepként utaznak veled.
S ha véletlenül közülük
néhány itt maradt,
legalább őriznek engem
a szeretet leple alatt.