Nem érzek mást már, csak annyit, hogy vége mindennek.
Teljesen elborult elmém, nem hiszek már semminek.
Érzem, hogy rám vár a fuldokló végtelen;
Életem az élettől teljesen védtelen.
Fogalmam nincs hogy mit értek, s mit nem.
Gyászba borult szívem, s nem hittem…
Hogy az amit tettem csak bűn volt semmi más,
De felfogtam, hogy még csak ez az első állomás.

…Úgy érzem már, hogy ez a vég,
Mert hisz elfáradtam…vége…ennyi elég,
Mert már nem tudom, hogy élek e vagy haldoklom;
Mert itt már csak a mélyben fuldoklom.

Rettegek és félek, hogy ettől lesz még rosszabb, vagy
Csak ennyi volt és felépülök, vagy örökre a porban hagy.
Így kínoz az élet, ha valamit végleg elrontasz,
Vagy csak egy rossz pillanatban igazat mondasz.

Miért én szenvedek mindenért s még sincs, aki erőt adna.
Még nincs, aki a porból is az égig juttatna.
Tűzben ég mindenem, már nem vagyok olyan, mint régen.
Harcolnék, de már nincs erőm, csak fuldoklom a mélyben.

Mert az hogy itt vagy most mellettem, többé már más nem számít.
Megnyugtatsz, mert hozzám szólsz és engem ez felerősít.
Mondd azt hogy itt leszel mindörökké kérlek,
Mert lehet, hogy nélküled örökre elvesztem végleg.

Szemem könnyes, de tudom, hogy nem fáj,
Mert kire én számítok mellettem áll.
És, ha úgy érzem néha, hogy egyedül vagyok s te mégis vagy
Máshogy élem át a legszörnyűbb vihart.

Mert az hogy itt vagy most mellettem, többé már más nem számít.
Megnyugtatsz, mert hozzám szólsz és engem ez felerősít.
Mondd azt hogy itt leszel mindörökké kérlek,
Mert lehet, hogy nélküled örökre elvesztem végleg.

Szívem hajt, lelkem küzd, azért hogy az énem
Tegyen arról, hogy újra forrón égjen a vérem.
Más lesz a sorsom, más lesz a végzetem
Mindez azért, hogy elhiggyem,

Hogy itt vagy velem, mikor más elfordul,
Mikor az égre sötét alkony hull.
Mert te erősíted hitem, hogy ne adjam fel sosem,
Mert valamiért még mindig létezem.

Mert az hogy itt vagy most mellettem, többé már más nem számít.
Megnyugtatsz, mert hozzám szólsz és engem ez felerősít.
Mondd azt hogy itt leszel mindörökké kérlek,
Mert lehet, hogy nélküled örökre elvesztem végleg.

Még elhiszem talán, hogy az élet kemény falán
Átjutok egyszer én, mert van még annyi remény,
Hogy küzdjek az álmomért s, hogy bűnhődjek a tettemért.
S, hogy te erőt adtál nekem, ezt a legmélyén érzi szívem.