Anyukámnak már remeg a két keze,
Az idő, s a sok munka tette ezt vele.
Dolgozott egész életében,
Sosem járt ő egyetemen.
Ő az élet iskoláját járta,
Mely olyan kemény, mint a hársfa.
Csak nekünk élt és küszködött
S most sok mindenen tűnődök.
Hogy bírta ezt mind erővel?
S még a húgom terhével.
Kettőnket felnevelt, s tanított,
Miattunk mindenről lemondott.
Feláldozta életét, mindig csak nekünk élt.
Most nem tudom ezt megfizetni,
De szeretnék tisztelegni,
S hozzátegyem
Milyen csodás életem,
S szeretném ezt megköszönni,
Könnyeidet letörölni.
Nem azért hoztam e virágcsokrot,
Hogy még több legyen a te gondod.
Hanem szeretetem jeléül,
Mely soha el nem évül.
Fogadd hát el szeretettel,
Hogy gondoltam rád tisztelettel!