Fekete felhők közül a Nap piros kendőjét lobogtatva
néz ki a felhőktől ázott, tócsákkal telt alföldi tájra.
A felhők fekete haragja az eget majdnem beburkolja.
Ma már egészen biztos, itt jó idő nem lesz, remény sincsen arra.

Egy-egy tanya szürkésfehér árnya látszik a néma, sáros világban.
Az emberekés állatok a legteljesebb némaságban
elhúzódnak az esőktől vert, nekem mégis szép pusztaságban.
Miközben ezt a verset írom, vonatról gyönyörködöm a tájban.