Szívem, s lelkem ismét kihalt;
Megint nincs miért küzdenem.
Belülről érzem a vihart,
Mely bennem tombol szüntelen.

Falba verném fejem – nem félteném!
Kiáltanék, de elcsuklik hangom.
Bármily szép lány rohanna most felém,
Elküldeném; engem ne akarjon!

Magam sem értem, hogy mért könnyezem;
Ez is csak egy a többi más után.
Ágyamban, Párnámmal ölelkezem;
Mert Ő a leghűségesebb talán.

Szeretetet adtam, ígéretet kaptam.
Mi mást is reméltem, ó én balga balek?!
És hibás vagyok, mert érezni akartam
Végre: önző módon azt, hogy szeressenek!

Miattad végre újból, boldogan szerettem,
S hogy mily nehéz feledni, szinte elfeledtem…