Cím nélküli versek füzetem lapjain,
Én magányosan tengetem lassú napjaim.
Csak a fehér lep ad nekem gyönyört,
S nem kapok az élettől könyört.

De én írok és a végeredmény mi brutális,
Ez belülről jön és ezért maximális.
A vers lelkemről egy furcsa térkép,
Kezedbe adom, s olvasd el ha félnél.

Csak bírja ezt a testem és a tollam,
Mondhatsz a hátam mögött bármit nyugodtan.
Mert ez én vagyok rám ismersz a lapon,
Nézz fel az égre én lehet ott vagyok egy csillagon.

Gondolataim, mint az újkori Bábel,
Összekevert érzés mi nem szállt el.
Te, hétköznapok Júdása miért kelsz fel?
Engem minden nap egy csókkal árulsz el.

Ez nekem egy érdekes, furcsa rajz,
Mi megvéd engem akár harcost a pajzs.
Fülembe szinte hallom amit írok.
Mégis üresen állnak itt ezek a papírok.

De húzd rá cigány maradt még borom,
Nem fedhet el minket a fekete korom.
Bírjuk még, te zenélsz én írok!
Némán és üresen állnak itt ezek a papírok.