Remegő szemmel ülök a kertben.
Magam én már régen lefejeztem,
Mint Jézus én is cipelem keresztem.
Keresem a holnapom a szemekben.

A tavak tükre a holdfényben megárad.
Az életért én nem fizetek felárat.
Lelkem már régóta túl a határon,
Ütött, kopott testem mégis itt találom.

Mert lelkem szabad, és madárként száll,
Testem a honban gyümölcsre talált.
Mégis csendben, némán várjuk a halált.
Talán, majd ha összefog ezernyi váll.

Itt mindenki áll és a csodára vár!
Hisz én tényleg magam láttam benned,
Hogy magadra lelj elég másokat megnézned.
A környezeted jobban feltérképezned.

Mert a tegnap ami még bennem élhet,
Élni is fog amíg én csak élek.
Bár ah mástól nem de Istentől félek.
Én tudom mikor vele találkozok sírba térek.

Szememből könny csorog mi ásztatja a földet,
A Hold vakító világ retinámba égett.
Ami bennem egy örökkévalóság lett,
Az életem szárnyalása egy végtelen róna felett.