A világ körülöttem romokban,
csak hánykódom a hazugságok tengerében.
Egy kedves szóra vártam,
Ti mégis bántottatok engem.

Szavaitok olyanok voltak, mint a kő, mely nektek édes teher,
Nekem viszont súly, mely a lelkemre nehezedik oly erősen.
Miért van az, ha a fél karomat adtam nektek,
Ti tőből szakítottátok le az egészet?
Vértestvérek voltunk, Tiétek volt mindenem,
De Nektek nem volt elég a húsom, Nektek a vérem kellett.

A élet kegyetlen játékot játszott velem,
de a leckét megtanultam örökre.
Vagy a barátság tengerébe fulladsz,
Vagy talpra állsz, és küzdesz szüntelen.