Álomra várva,
a villanyfény hideg sugarában
újra és újra körbejár
mosolyod képe.

Holdvilágban ragyogó
tükör,
mely inkább árny, mint kép.
Életre kelsz,

S életre hívsz
engem is.
Mióta várom már,
hogy eléd álljak,

Elmondjam, mit eddig
csak az éjnek súgtam.
Itt vagy, és én
néma maradok.

Mert megrendít
mosolyod ereje.
De újra keresem,
s erős leszek,

Hogy elmondjam
mit látok benned,
ami nem gestalt,
de a gyönyörű való.

Elmondom, s várom
Ajkad hűsítő lángját.
Az messzi paradicsom
földre tévedt délibábját.