Lelkemből előtör a lila köd homálya
Átjár lassan a csókok lágy trillája
De mi ez az érzés meddig él bennem
Ez nem hagyja hanyatlani gyönge lelkem.

Mert ki az érzéssel jár az maga a nap
Sugarával ő ragyogja be a napomat
Amit én érzek más ezt nem érzi
Az érdekeimet is már csak egyedül ő nézi.

De meddig tart a lila köd
Míg el nem megy és gúnyosan röhög
Vagy míg a csókját számban érzem
Vagy szép alakját a szemeimmel nézem.

Ez a homály vad és nehezen enged
De lelkem húrján lágy dallamot penget
Majd tépi húrjaim és tör zúz mégis
Talán bele remeg még az ég is.

De az édes lila köd mégsem ilyen galád
Nem hoz már egyáltalán semmi parát
Bírom még mert azt mindig muszáj
Talán ez után lesz lelkemben aszály.

Mégis most ez mi ringat engem
Nem is érdekli már más a szemem
Csak hogy lássa ki számára örök
Hogy borítsák el lelkem a lila ködök.