Még mindig hallom hangod, ahogy engem szólít,
Szerelmes szíved, ahogy még egyszer magadhoz szorít,
Én már nem adhatok neked szerelmet,
Csak fájdalmakkal teli égető könnyeket.

Én már nem vagyok itt ezen a világon,
De ha felnézel, az égre ott leszek az égi virágon,
Rád mosolygok még egyszer,
Csókot küldök neked ezerszer.

Soha ne hullass értem a könnyet,
Inkább síromra dobj minden követ,
Ne hagyd, hogy ennyire fájjon,
Van, még aki rád vár ezen a világon.

Aki annyira szeretett, mint én,
Helyet ad szerelmes szíve legmélyén,
Megóvja mindazt, mit én is adtam neked egykor,
Amit magammal vittem halálomkor.