Rám rontanak olykor, az elfojtott vágyak
Árral szemben szaladnék szerte a nagy világnak,
Vállalom, de előtte pár főben járó zár szó,
Kitörni készül belőlem, eme ordító tűzhányó!

Absztrakt szóképeket szivárogtató konok képmások,
Köpök sivár lelketekre, holmi utánzatot láthatok.
Jellemtelen vonások, tükrözik e szubjektív szférát,
Individuális strófa struktúra, mit tőlem az egyén lát.

A vitális tendencia: \'Hová sodródik? Hol köt ki?\'
Kárhozott szellemképek szigetén, hol romba dönti,
Önmagát, fájdalom fertőzi, vérbe lábadt indulatát,
A fellegekből taszítja, \'vissza a valóba!\' - veszetten tanítva.

Bukásra késztet szüntelen, míg elsorvadnak, én céljaim ültetem,
Elmém poraiba, ösztönös tekintettel másokra, hol csorba hiba,
Járja át szellemük, álmokba menekülve végtelen elveszhetünk,
Kelj fel és lásd a jelet, mielőtt szertefoszlik, mi oly sokat jelent, az idő lepereg!