Elvékonyodtam, érzem kevés vagyok,
Felém közelednek az egyre vadabb holnapok.
Ezek mind betemetik a már a jelent,
Hát ez az mi bennem már nem idillt teremt.

Sok ember arcára kiül a fájdalom.
Amit velük szemben más csinált, úgy nevezik ártalom.
A komorság oly hideg és kemény lett,
Hogy akárki bátran rákönyökölhet.

Aki segít, ő egy szőke, pink hajú barátom,
Kinek vállán elsírhatom bánatom.
Segít, szeret, harcol helyettem mindig,
Fejet hajtok előtte, mert nélküle sárban állnék térdig.

Igazi harcos lesz belőle én érzem.
Ilyen ember kevés járkál köztünk,
De én egyre többet fedezek föl belőlük.
Mert nem a jelen hanem a jövő áll előttük.

Egy pillanatra kérem még őt,
Ne csak nekem másnak is adjon erőt.
Mellette én is szintén bármikor kiállok.
Ha kell megvédem rá biztosan vigyázok.

A komor arcok kividultak az ünnepek alatt.
A fájdalom elszállt belőle semmi sem maradt.
Ilyen barátok vagy barát mellett jó élni,
Az erőt adó jövőt, s nem a jelent velük sírva nézni.