A csöndemben most nincs más, csak Én
és amit beleviszek. És most legmerészebb
női lényemből húzlak elő, mert félek, hogy
elveszítelek vagy elveszítesz vagy elveszünk...

Mert néha, amikor nem látlak, elszomorodom
és átölel a fájdalom. Az évek most tompán
zsibbadnak bennem és csak céltalanul sétálok
nélküled. Félúton megállok, mindenkiben
Téged kereslek, mégsem Te jössz velem szembe,
csak hiányod kóborol konokul mellettem.

Mert, amikor Te velem vagy, csak a forró szenvedély
létezik, ami kitölti a pillanatunk és minden
más megszűnik körülöttünk. Félrelök mindent!
Falainkat lerombolja és ölünket nedvesen
tartja. Ilyenkor megváltozik a világ.
Megszűnnek a zajok, eltűnnek a hétköznapok...

Mert szeretem, ahogy szeretsz, ahogy féltesz
és ahogy ölelsz! Szeretem, ahogy átmelegszik a
bőröm, hol rásimul tenyered. Szeretem, ahogy
újra és újra fellobbantod a vad tüzet.

De most félek és tudom Te is. Szoríts magadhoz
és ölelj! A félelmemmel együtt ölelj, hogy én
is átöleljem a tied! Sírj velem, ha fáj!
Nevess, ha már nem bírjuk tovább! Kapj az öledbe
és fuss velem ki a rétre s közben repüljünk
irdatlan magasba és irdatlan mélységbe.... mert Szeretlek!