Menj csak nyugodtan, pillants vissza,
Távolléted fáj, hangod mégis tiszta.
Mikor itt voltál gyorsan telt az idő,
S hatalmába kerített egy furcsa erő.

Itt hagytad nekem az ízed és az illatod,
Az érintésed az mi mélyen meghatott.
Félek! mégis elrontom a szád ízét s az illatod,
S szemednek szikrázó sugarát mi belém hatolt.

Puha bőröd érintését még mindig érzem,
Könnyed mozdulataid még mindig nézem.
Ahogy érintesz lágyan simulsz hozzám,
Még mindig érzem ajkad izzó csókját.

Mosolyod kerek, már pirul az arcod,
Talán ez volt az mi olyan mélyen lelkembe karcolt.
Csak nevess, nevess rá mindig,
Mert utunk virágszirmokkal hintik.

Had érezzem az illatod örökre,
Légy tőlem bármilyen messze.
A csókod mi éltet a szemed mi babonáz,
Így menj el s ne sírj csak hahotázz.