Lassan vége lesz a nyárnak,
A meleg napok vörös alkonyának.
A szerelem megannyi forró csókjának,
Amit a Nap ad a Föld arcának.

Közeledik az őszi napok varázsa,
A sárgásbarna falevelek hullása.
A Nap előbb tér nyugovóra,
Egyre kevesebb látszik belőle nyugatabbra.

Beköszönt a zord hideg tél,
Mindenki a legjobban ettől fél.
Újra gyulladnak a kandallók tüzei,
S melegszenek mellette gyermekek szülei.

Várják a nyár szikrázó fényét,
S kérik az ősznek gyönyörű színét,
Kapják helyette a télnek fehér látványát,
Majd utána szívhatják magukba a tavasz finom illatát.

A tavasz az mi újra éleszt mindent,
Zöldre színezi a mezőt, rétet.
Virágba borítja megannyi fának ágát,
Reggelente zengi millió madárnak hangját.

Ez az örök körforgás marad nekünk,
Ez mi táplálni fogja lelkünk.
Mindig jobb kedvre derít minket,
Míg csak éljük a természettel életünket.