Kinézek a tájat figyelve merengek,
Nem látok mást csak puszta hegyeket.
Ezeket pedig álmaim szelik át,
Nem állíthat ezek elé senki akadályt.

Az égről a hideg kiált le a földre,
A reggeli köd ülepszik meg egy kietlen völgybe.
Némán néz csak az egész világ,
A mezőre vetik árnyukat a repülő vadlibák.

Ők is szárnyalnak a szabadságot élvezve,
Egy nagy pisztrángot fog halkan egy kis medve.
Majd nézi őket s utánuk vágyik ő is el délre,
Megijed egy nesztől s a bozótba iszkol félve.

A táj csendes, és a harmattól fénylik,
Ilyenkor a vad szeder mi érik.
De ezt ki látja? Csak a természet embere,
Városban mi érint? A betondzsungel szele!

Lépj hát a természet lágy ölére bátran!
S megláthatod a jövőt abban a sziklában.
Járj mindig a természet nyomában,
S megleled a harmóniát álmaid vad sodrában.