Itt ahol élek már mindenki keresztény,
A pogányok a népet most lefejeznék!
De élükre mégis István Királyt helyezték.
Mert ugye csak Szittya a magyar nép!

Járkálj csak halálraítélt, lázadj,
A hóhérok véres baltája mellett fáradj!
S a zsarnokságnak helyet ne adj,
Az eddigi életed helyébe mást ne adj.

Mert nem attól vagy férfi, hogy gyilkolni tudnál,
ÉS nő sem, hogy a világra gyermeket hoznál!
Mert én lehet látom , hogy magadnak mit hoznál,
És több életet ezzel könnyen eltolnál!

Lehet, hogy egy szavamban sincs már fény,
Nem biztos, hogy élni vágyom ez tény.
Mert büszke vagyok magamra és másra,
Az elmúlt időkre, az igaz barátra.

Én mégis csak itt csücsülök és írok.
Bár nem mondanak semmit ezek a sorok.
Mert tönkre tették Karesz ezernyi tervét,
Mert fogom meg a tollam és kitépem a lelkét!

Hóhérrá lettem egy nagy tengerben.
Minek hullámai mosták át az én lelkem.
De ahogy szoktam mindent pohárral mértem.
S az életet egy végső táncra felkértem.