Rossz felkelni ,érezni s látni magam,
Hogy szenvedem végig göröngyös utam.
Kiapadni látszik kimeríthetetlen kutam.
Bőszen ér utol a sor mi elől futottam.

Halad tovább a szekér lassan, komoran,
A köd elfed mindet, hideg van.
Farkasok üvöltenek az erdő szélén,
Holló károg baljósan egy faág végén

Tüdőmet égeti a hideg levegő illata.
A hintó mellett a sárban vadállatok lábnyoma.
A sötétet egy pislákoló fény töri meg,
Mint ifjú bányászok csákánya a követ.

Lassan a ház elé érünk a kocsis a sárba ugrik,
Az ajtó előttem csak résnyire nyílik.
Akkor látom, kedves jó barátom az Digori,
Ki kezét felém majd, a szája elé emeli.

Ahogy becsukja az ajtót becsukja a lovak megijednek,
S a kocsissal az istállóig süvítenek.
Barátom s jómagam egy pipára töltünk,
Egy jó pohár borral a kandalló mellé ülünk.

Nem rest a koma s önt a borból bőven.
Beszélgetünk a régi szép időkről,
Mi mindketten gyalog jártunk vidékről.
Hová lett az ifjúság s vele ifjú barátom?

A köd fedte éjjelen addig beszélgettünk,
Míg a kandalló tüze aludni tért velünk.
Még alszom egyetlen barátom,
Neked mondom, s te hallgatod az én bánatom.