Ez a világ nem más,
Mint egy élet írta történet.
Ebben az életben szinte,
Bármi megtörténhet.

Zsarnokok kezébe kerül a hatalom,
Szöges póráz feszül az én nyakamon.
Én a nemzetet képviselem itt,
Bennük nem maradt csak halvány hit.

Majd mindenki felett uralkodik,
Az újra megjelenő bábeli káosz.
Itt nem fordulhatsz baráthoz,
Mert mindenki elzűlik és elátkoz.

Kilátástalanság! Szeme fénylik messze,
A nép halálának eljövetele lesz e?
Egy nemzet! Egy érző hatalmas gépezet,
Mely már annyiszor keményen vétkezett.

Vétek lenne hagyni meghalni az óriást,
Melyben féltve őriznek sok pólyást.
Akik talán egy jobb korban,
Új országot alapítanak a porban.

Hol a zsarnokok hatalma mit sem ér,
A munkanélküli dolgozik s nem remél!
Az összes ember összefog és harcol,
Egy jobb és szilárdabb nemzetért.

Jaj, de még túl ifjak e remények,
És tervünk lehet temérdek.
Ez mi az óriás bokájáig sem érhet,
Már a remény is lassan sírba téved.

Ahogy a remények az óriás is elpusztul,
A romlás is tetéz megtorolhatatlanul.
Egy ilyen nép is holtáig tanul,
Csak az a baj, hogy a halálból okul.

Igen késő lesz már akkor,
a jobb terveket szövögetni,
Közülünk kéne már a „töreket” kisöpörni,
S a becsületes múltunkhoz visszatérni.