Sötét felhők gyűlnek felettem,
Látványuk borongós hangulatot kelt bennem.
Nem értem miért bántanak,
Ha semmi rosszat nem tettem hát hagyjanak.

Szurkálódás bökdösődés minden szó,
Olyan ez mint egy befordított sündisznó.
Küzdök hogy e helyzet változzon,
a fekete felhőkön valaki áthozzon.

Lepattog a szó mint az ólom lövedék,
Lelkemen nyoma csak sistergő töredék.
Már én is lassan űzötten fáradok,
A szavak, golyózáporában elázok!

Vérbe fagyva fed el a sötét árnyék,
Mit a szétfoszló felhő ád rég.
Halványul a felhő mégis van árnyéka,
Ez mi lelkemet fehérre átmossa.

Egy kapcsolat végével lásd mi változik,
Akire néztem lassan mind elkárhozik.
De én ilyen vagyok nézz rám kérlek,
Ebben a világban én csak félek.

Félek és támaszom már nincs,
Két kezem a halál felé magadtól ints.
Mert itt ami volt nekem nincs,
Rám ne félve, hanem szánva tekints.