Hanyatlani készül elátkozott lelkem,
Széltől válik porrá gyönge lelkem.
Csak nézz rám ismét, itt állok előtted,
Rám is pillant egy vizslató tekintet,
Egy sárga szempár amiben lassan elégek.
De mielőtt mindezt megtenné velem,
Barátként néz rám és simogatja fejem.

Én az élettől néptáncot kértem,
De ehelyett mégis balettot kaptam.
Engem teremtett az ég, egy jó nagy balekot,
Aki kapott maga mellé sok ál barátot.
Kik folyton ütnek, vágnak keményen,
Leszámol velük valaki remélem!

E versek feszületén fogok meghalni,
Utolsó perceimben a lelkem én fogom elhajítani!
Jeges szívem, testem feszíti szét,
Bordáim roppannak mint megannyi léc.
Vérem a porba folyik majd szét,
Csontjaim a húsom feszítik szét.

Mint Prométheuszból, belőlem is keselyűk tépjenek,
vagy a feszületről levágva kutyák elé vessenek.
a kutyák azok a volt barátok legyenek,
Éhesen, csapzottan az én húsomból egyenek!
Mert nincs más, mit kaphatnak belőlem,
Csak, hogy lássák ennyit érnek előttem.

Véresen és fájdalmasan marcangoljanak szét,
Az összes falat némán tűrje, hogy egyék.
Ahogy én tűrtem el az ő bántásuk.
Végül már csak a csonthalom marad,
Melyből feltámadok én mihamarabb.
Keményebb leszek majd, mint ezelőtt.

És megbüntetem a sok kétkedőt!
Ez ad nekem majd sok erőt.
Nem adom fel csak küzdök még,
De már nem a hamis barátokért.
Nekem megfelel az aki most áll itt,
Köszönöm nektek Pista, Gery és Bálint.