Mindig azt kérdezem Tőled :
- Mondd Kedvesem, hol a Végtelen? -
És mindig csak mosolyogsz...
Olyan huncut cinkosággal,
de szemed beszél helyetted!
- egy nap megtalálod Egyetlenem! -
És Én elhiszem Neked, mert szeretlek
s nem gondolunk most a holnapra,
az ebből kiinduló gondolatra,
mert mi sohasem karcoltunk ígéretet
egymásba...
Mégis szorongó másodpercek gyűlnek körém,
szédülni kezd bennem egy gondolat.
Csendben elfordulok, hogy ne lásd
a bentrekedt hangokat...

Vajon tudod-e,
hogy...
...van egy világ a lelkemben
mi csupa gyönyör és fájdalom!
Kósza vágyak, égig nyúlt imák,
földi élet édenjében
remegő törékeny varázsvilág!
Fölöttem egy csillag tündököl,
titoktáncát járja szívem.
Maszktalan arcom az ég
felé tartom s így kérem Istenem,
hogy tanítson engem...
Tanítson hinni a hihetetlent és
elérni az elérhetetlent!
Önmagam feltétel nélkül szeretni
majd továbbadni...
Fényt vesztett szemekbe
csillagot varázsolni és a gőgös
emberek közt embernek maradni...

Vajon tudod-e,
hogy...
...szeretném az erdők alvó világában
a csendet meghallani, vagy éppen a
holdfényben Veled elbújni, majd az
árnyas lombú fák alatt megpihenni
és utána újra és újra repülni...
amíg utunk el nem vezet oda,
ahol a vadvirág egy szelíd mezőn
nyújtózza forró vágyát, és ahol a pitypang
szemérmetlenül dobja le pongyoláját,
hol a méhek is boldogan ölelkeznek
a kibomlott virágszirmokkal...
Vajon tudod-e?