Nem is oly régen...úgy ötven éve
Lakott nálunk egy öreg néne,
Hátul az udvarban, ő nem ártott
Senkinek sem...csak egyre vágyott
Valakit, hogy meglátogassa...
Fiát vagy lányát...ajtaját nyissa!
Ezért ha elment, valaha, néha,
\'Kujcs a lábtörlő alatt\'- kiírta!

Soha őt senki nem látogatta,
Néha egy szomszéd, ha rányitotta
Ajtaját...él-e vagy tán már halott....
Ha semmi zajt, motozást nem hallott.
A sötét szobában rozzant holmik,
Mely itt is szakadt, amott meg bomlik.
Elhagyott volt, hisz élete párja,
Sok éve már a föld alatt várja...

Aztán egyszer, úgy jó reggel tájban,
Ott a volt a cédula a félfában,
Elment hazulról, de soha aztán
Nem jött haza...meghalt kint az utcán...
Ahogyan élt, úgy halt meg, sorsa
A magány volt már évek óta,
Csak az a cetli, vajon kinek szólt?
Talán senkinek...csak megszokás volt.