Éjfél elmúlt, magam vagyok,
újra és újra rád gondolok.
Ez a kincs, mit megtaláltunk,
mintha közös lenne
sok-sok álmunk.

Éjfél elmúlt és azt álmodom,
könnyű vagyok és lebegek,
nem tudom már hol vagyok,
érzem belül megfagyok.

Minden olyan végtelen,
messze minden félelem,
innen fentről tisztán látszik,
mily kevés az életem.

Felhőt látok, kék eget,
madár vagyok, repülök,
s közben tudom
a szobában is én ülök.

Előttem a képernyőn
a tőled jött levelek,
hát így vagyok én
éjfél után,
nélküled
és mégis veled.